Budai villalakás
nappali

Fiatal ügyvéd házaspár számára készült ez a lakás. A beköltözés idején még nem volt gyermekük, de az átépítésnél már figyelni kellett egy külön gyerekszoba kialakítására is.

A berendezési tárgyak fokozatosan kerültek a pár tulajdonába. Mint a klasszikus lakberendezés hívei, felismerték, hogy a bútorok, szőnyegek, kárpitos bútorok, festmények és egyéb kiegészítők beszerzése időigényes gyűjtőmunka. A cél és az igény azonban az volt, hogy ne csak otthonos, hanem egyúttal reprezentatív is legyen a lakás, nem utolsó sorban pedig értékálló. A stílussal barátkozók számára bátorításként mindenképp hangsúlyozni szükséges, hogy egy ilyen lakás megvalósítása nem megfizethetetlen, nem muszáj önmagunkat becsapva téves döntéseket hozni és az aktuális trendhez igazodni.

A nappaliban található kanapé (amely egyben vendégágyként is funkcionál), valamint a hozzátartozó fotel eredetét bizonyára többen felismerik alakja után. (Ha nem, majd szóban elárulom.) A lakberendező ízlése és leleményessége azonban szükségeltetik hozzá, hogy abból többet lásson ki, mint ami. És íme a végeredmény: a klasszikus enteriőrbe tökéletesen beillő, egyben kényelmes és a vendégelhelyezés feladatát is ellátó kárpitos bútor.

További kuriózum a modern korhoz igazított írószekreter, amely, mint a lakás sok egyéb darabja, egyedi tervezésű. Egy biedermeier stílusú, álló szekrényke, amely képes elrejteni a számítógép monitorját, a nyomtatót, a faxot, a hangszórókat, és még sok egyéb kiegészítőt a látogatók szeme elől. Nem mellesleg harmonizál a mellette álló bútordarabokkal is.

A mottó: elegancia és funkcionalizmus. Összeegyeztethetők.

Comments are closed.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár