Belvárosi lakás
nappali

Amerikai házaspár felkért, hogy kisebb változtatásokat végezzünk el a lakáson, ahol jellemzően fél évet tartózkodnak. Két éve vásárolták olyan ingatlan-befektetőtől, aki lakásokat azok felújítása után értékesít. Alapvetően tetszett nekik a lakás beosztása, azon nem kellett változtatni, de a színeket és a tapétákat, illetve bizonyos kiegészítőket mindenképp a meglévő tárgyaikhoz szerették volna igazítani. A feladat több lépcsőben valósult meg.

A nappali új elrendezési tervét kérték tőlem, azzal, hogy az ablak melletti kis falbeugrót is hasznosítsam.
Mivel a nappalitól térben alig elkülöníthető étkező részhez is hozzá kellett nyúlni, ugyanis az ottani tapétát is szerették volna cserélni, e két feladatot mindenképp együtt kellett kezelni és kivitelezni is.

A nappali korábbi sápadtas falszínét az élénkebb klasszikus (jázmin) sárgára cseréltük, az étkező részt pedig egységesen új tapétával borítottuk be. A természetes anyagú, lenszálas Designers Guild tapétát a La Fenice Kft. biztosította.

Javaslatomra mindkét helyen cseréltük a csillárokat is. A nappaliba egy antik kehely formájú gyönyörű kristálycsillár került, az étkezőbe art deco stílusú csillár, amit jól hangsúlyoz az új tapéta.

A nappaliban és az étkezőben található bútorok maradtak. Ezeket a pár évek alatt gyűjtött össze különböző (arab, ázsiai) országokból. Adva volt továbbá a sötét lila dekorfüggöny, a szőnyegek és az egyéb dekorelemek. A nappali és az étkezőt tehát át kellett alakítani ezen elemek felhasználásával úgy, hogy színben és funkcióban minden mindennel passzoljon. Ez nehezebb feladat, mint egy teljesen üres lakás komplett berendezése.

Comments are closed.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár